6783 Ásotthalom, Kiss Ferenc körút 76. +36 62 291 522 igazgato.bedo@erdeszetiiskola.hu
„A” programelem: Hazai és Kárpát-medencén belüli programok megvalósítása A támogatást igénylő Földművelésügyi Minisztérium (FM) pályázatának keretében, az általa fenntartott nevelési-oktatási intézmények közül, intézményünk, a Bedő Albert Erdészeti Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, 15.000.000 Ft-ot nyert el.A projekt megvalósításához szükséges szakmai feladatok nagy része iskolánkban kerül megvalósításra, ám a pályázat lehetővé tette, hogy a soproni testvériskolánkkal, mint partneriskolával (Roth Gyula Erdészeti, Faipari, Kertészeti, Környezetvédelmi Szakgimnázium,Szakközépiskola és Kollégium) is kialakítsunk egy széles együttműködést, együtt munkálkodást.A projekt 2 éves és 2019 végén ér véget.A kötelezően választott tématerületeink a partner iskolák bemutatása és megismertetése (kultúra,társadalmi helyzet, nemzetiség, földrajzi sajátosság), melyeken felül a biztonságos internethasználat és az egészséges életmód fontosságának feldolgozásával is foglalkozunk majd közösen és Ásotthalmon külön is.A programokon résztvevő 50 diákunk számára heti rendszerességgel kerül sor, több csoportban a 15 helyi pedagógusunk közreműködésével a választott témák feldolgozására, angol nyelvi órák, a délutáni foglalkozások és a tantárgyi fejlesztések keretében. A tanórán kívüli vagy egész napos iskolán kívüli tanulmányi, kulturális és szabadidős programok szervezése, a kulturális rendezvényeken való részvétel további színes programokat ad majd iskolánk diákjainak, pl.: Ópusztaszer, Szegedi városnézés, múzeumok, színház, mozi, fürdők, Budapest,Mórahalom, lovaglás, túra, sport, farsang, Bugac, vadaspark stb.Egy előadássorozattal (Biztonságos Internet, Drog prevenció, Közvetlen környezetünk értékei) és egy nyári bentlakásos programmal (a Tanulmányi erdő élővilágának megismerése, sport, strand stb.) is kiegészül majd a helyi tevékenységünk, mely utóbbiba a szülőket is bevonjuk.A testvériskolánkkal közös, 2 napos találkozók is sokrétűen valósítják majd meg a célkitűzéseket (intézményeink kölcsönös bemutatása, közös sportnapok, Fertő-Hanság Nemzeti Park –Szombathely, Gemenc-Mórahalom kirándulások).Az elvégzett tevékenység, munka széleskörű dokumentálásra kerül. A már meglévő iskolai honlapunkon kihelyezett ikonon/logón keresztül is elérhető lesz majd a projekt akadálymentes közös honlapja.Bízunk abban, hogy a résztvevő hátrányos helyzetű tanulók hátrányai a program keretén belül adott sokszínű lehetőségekkel mérséklődni fognak, sőt alapvetően túlnő majd a konkrét résztvevő gyermeklétszámon, hiszen több programelemnél az iskolánk több diákjának is lehetősége lesz bekapcsolódni.Alapvetően a projekt minden eleme része az intézményi célkitűzéseinknek, elvárásainak, így amikor ezt a programot kivitelezzük, nemcsak a pályázat teljesül, hanem a mi céljaink is. Az elégedett, érvényesülő diák – tanár – szülő pedig olyan cégér, mely nemcsak rövid, hanem hosszútávon is kifejti hatásait, amivel mindenki elégedett lehet.A program során keletkező tapasztalatok, jó gyakorlatok mindenképpen közkincsé válnak,elsősorban intézményünkben, de a világhálón keresztül mások számára is elérhetővé válnak.Az intézményi oktató-nevelő munkánk során a konkrét programelemek is beépülnek és alkalmazásra kerülnek majd tanmeneteinken, munkatervünkön keresztül. A felhasznált kapcsolatoka jövőben is működtethetőek lesznek, amiket majd igyekszünk is ápolni, hasznosítani.Az új, beszerzett eszközök pedig tovább fogják szolgálni iskolánk feladatait, programjait.
Akadálymentesítés eszközei