6783 Ásotthalom, Kiss Ferenc körút 76. +36 62 291 522 igazgato.bedo@erdeszetiiskola.hu
„Ahol együtt él a múlt, a jelen és a jövő is.” Magyarországon azon ritkaságszámba menő középiskolák közé tartozunk, akik elmondhatják, hogy rendelkeznek saját múzeummal. Az 1883-as alapítású, több mint 140 éves múltú iskolánk önmagában is múzeumi érték, ám az iskola és az erdész szakma történetét egy külön épületben is megtalálhatjuk összefonódva, összefoglalva múzeumunkban, mely 1983 óta egy elkülönített, méltó helyet kapott intézményünk történelmi épületei között, egy csodás parkerdő közepén, egy szép tanulmányi erdővel szegélyezve. A múzeumi tárgyak között számos törzsanyag található, amelyek már az alapításunkkor 1883- ban is megvoltak. A látogató megismerheti erdészeti iskolánk és a szakma történetét a korabeli dokumentumok, fényképek, makettek, egyenruhák, különféle speciális eszközök és erdészeti képzési tárlók megtekintésével. Minden érdeklődőt várunk szeretettel múzeumunkba, munkanapokon, előzetes bejelentkezés alapján!
Akadálymentesítés eszközei